Hírek, tippek, információk
Bejelentkezés |
Több mint 20 éves tapasztalatunk lehetővé teszi, hogy mindenben megfeleljünk az ügyfeleink igényeinek, mert számunkra ez a legfontosabb!
Hónapokkal lerövidül a tervezési idő, így hamarabb kezdhető meg a kivitelezés.
Két lehetőség áll fenn, mikor ez a kérdés megfogalmazódik bennünk.
Az egyik lehetőség az, amikor meglévő telekre szeretnénk építkezni. Ebben az esetben a telek adottságaihoz kell igazítanunk a terv kiválasztását. Ilyenkor az épület magassága mellett a hosszát, szélességét és tájolását is figyelnünk kell.
A másik lehetőség, amikor még nincs telkünk és lehetőségünk van a telket a ház adottságaihoz mérten kiválasztani. Ilyenkor könnyebb dolgunk van, csak a saját igényeinknek kell megfelelni a kiválasztott tervnek.
Mindkét esetben fel kell keresnünk a helyi építési hatóságot, mielőtt a kiválasztott tervet megvásároljuk!
A beépítést szabályozó paramétereket családi ház esetében a jogszabályok által előírtak szerint kell figyelembe venni.
A települések helyi építési szabályzat ("HÉSZ") nevű rendeletben rögzítik többek között a település építési övezeteit és az övezetekben található telkek beépítésének egyes szabályait.
A HÉSZ- ek szabályozzák:
Hírek, tippek, információk
Több mint 20 éves tapasztalatunk lehetővé teszi, hogy mindenben megfeleljünk az ügyfeleink igényeinek, mert számunkra ez a legfontosabb!
Hiszünk abban, hogy általunk az építkezés kényelmes és stresszmentes lehet.
Tudjuk mennyire fontos a megfelelő projekt kiválasztása, hiszen életünk egyik legmeghatározóbb része, amikor arról kell döntenünk, hogy hol szeretnénk élni a mindennapjainkat.
Ezért minden nap igyekszünk az Ön elvárásaihoz igazítva leegyszerűsíteni a keresést és minden család megelégedését szolgálni.
Tisztában vagyunk azzal, hogy egy háznak hosszú évekig működőképesnek kell lenni és hogy a megrendelőink igényei és elvárásai jelentősen eltérhetnek egymástól, ezért csak a legkiválóbb szakemberekkel dolgozunk együtt és folyamatosan bővítjük bázisunkat. Változatos kínálatunkat ajánljuk figyelmébe, ahol a KÉSZ HÁZTERVEK közül választhat, de tejesen egyedi elképzeléseket is megvalósítunk rövid határidőn belül.
Hónapokkal lerövidül a tervezési idő, így hamarabb kezdhető meg a kivitelezés.
A kész házterveknek megvan az az előnye, hogy a vizualizáción vagy akár a valós építkezésekről készült fényképeken azonnal bemutatják, hogyan fognak kinézni a lakóépületek. Nálunk sok ilyen projektet és fotót talál, amelyek megkönnyítik a választást.
A döntés előtt azonban meg kell határoznia igényeit, vágyait a leendő otthonával kapcsolatban.