jootthon.com logoBejelentkezés

Magyarország is beszállt a napelemes tetőcserepek gyártásába

- Jootthon
Magyarország is beszállt a napelemes tetőcserepek gyártásába
 
 

Hogyan működik és miért is hasznos annyira a számunkra?

Ha már az esztétikánál tartottunk, léteznek sokkal költségesebb napelemes tetőcserepek is, melyek egyébként szintén tökéletesen belelilleszthetőek a tetőszerkezetbe. Költséghatékonysága mellett, amióta Magyaroszágon is elindult a gyártás, tapasztalatok sora a napsütéses időszakok energiatermelődésére hivatkozik, mindez egyátalán nem mindegy. Hiszen környezetünk megóvása érdekében újrahasznosítás megy végbe,ami minden bekövetkezhető kártól megvéd bennünket is.

A magyar napelemes tetőcserép Forradalmár 

Tóth Miklós remek interjúalanya volt, minden portálnak, az indulás időszakától kezdve. Csak éppen nem kevés időbe telt, mire a híres találmánytól zengett a hazai piac. Ugyanis a fejlesztés 2000-ben már meg volt egészen alapozva, viszont mindez 2012 januárjában került köztudatba. A hazai gyártásra 2014-ben került sort, viszont sejthető módon a tengeren túli részeken és egyéb más helyeken is tárgyalásba fogott ezzel kapcsolatosan, miután szabadalmaztatta a technológia levédését. Mindezt sajnálatos módot nem sikerült véghez vinni, hiszen egy amerikai gyártó cég, melynek neve Tesla, elkezdte saját napelemes tetőcserepét gyárát, mely mellett a magyar gyártás teljesen némán maradt.

Egy 100 éves múlttal rendelkező magyar gyártó cég nem adta fel

Ebben a kérdésben talán a legfontosabb az volt, hogy nem a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. nem adta fel a rendkívüli sikertelenségünk végett sem. 2017-ben bejelentették projektjüket, melyben a Budapesti Műszaki-és Gazdaságtudományi kar is gondosan részt vállalt, az első darabok így, 2019-ben már a hazai piacunkat gazdagították. A fejlesztés hivatalos neve Terran Generon, mely egy családi házat 20-40 négyzetméterrel ellátottan, lefedi a háztartás teljes áramfogyasztását. Ekkor hírt is adott a cég ügyvezetője a honlapjukon feltüntve, miszerint teljeskörű szolár kivitelezéssel, interverrel és szolgáltatói ügyintézéssel, 3,9 millió forintba került 2019-ben, ez természetesen lehet kevesebb is. Jelenleg teljesen más vonatkozik minden kategóriára, hiszen támogatásokkal, illetve a Terrán cégünk kitalált csomagajánlatokat, melyek mára más árkategóriába tartoznak megtekinthetők honlapjukon.


2021-ben Pécsett kialakult egy egész gyártsor

A pécsi gyár próbagyártását idén márciusban szerették volna egészen pontosan beindítani,viszont erre szeptemberben került végül sor. Ekkor már 250 otthonba szerették volna beépíteni a szerkezetet,mindezt szeptember leváltottá 200 épületre, melyet Gódi Attila Ügyvezető úr, az avatóünnepségen kiemelt. Mindemellett azt is elárulta,hogy  új beruházással már három magyarországi és két határon túli gyárban állítják elő a cég termékeit, illetve a napelemes tetőcserepeket a cégcsoport hatodik gyártósorán állíták elő.